Megint jött a leány (gazdateremtmény) zaklatni. Történetesen most azzal, hogy megint mit olvasott. Ez az olvasás valami ez úgy néz ki nála, hogy hoz magával ilyen sok lapból álló, nem ehető (ellenőrzésként megszagoltam), krikszkraszokból álló kupacot.

Na most leül ezzel a papírlegyezővel és szigorúan lesi az egyik majd a másik oldalát, aztán legyez vele egyet. Szerinte lapoz. Szerintem nem, de meghagyom neki, nevezze csak tévesen, ahogy szeretné. Miután széjjellegyezte az egészet utána monológokat tart arról, ami benne állt.

Általában a szemgúvasztását figyelemmel szoktam kísérni, ilyenkor elhelyezkedem a lába mellé, hogyha kiesne a szemgolyója akkor el tudjak vele osonni játszani. Eddig hiába vártam, nem követekezett be.

Olvasunk

Legutoljára A lány a toronyban című papírkupacot tanulmányozta. (Lágyjegyzet: a szeme a helyén maradt.) Ez a könyv az orosz mondavilágot és népi hiedelmeket használja fel, úgymint fagydémon (Morozko), a ház segítő szellemei (domovoj), ördögök (csjertik), éjfélasszony (polunocsnyica), hóhajadon (sznyegurocska), boszorkány (vedma). Néhány mitikus lény még jövendölésre is képes volt. Ezen felbuzdulva kitalálta, hogy vajon nálunk is lehetnek-e szellemek?

Mondtam is neki, hogy a könyvben is csak a boszorkányok látták, úgyhogy jó esélye van rá neki is, de nem érezte az iróniát.

Lelkendezve mesélte, hogy egész biztosan nálunk is volt tavasztündér, meg halálszellem, meg a tűzhely szelleme, hiszen sámánok, varázslók, táltosok, vasorrú bábák, javasemberek mind a magyar hitvilág szerves részei voltak egykoron. És milyen szomorú, hogy ezek feledésbe merültek. Farokcsóválással próbáltam vigasztalni, de ehhez a jelolvasásához sem ért, akkor hogy venne észre egy domovojot?

Fél órával később jött ki a konyhából és azt elemezte, hogy egész biztosan vannak házi szellemek, ugyanis a mikró gonosz démona megátkozta őt, mert szikrázott egy nagyot, füstölgött és büdös lett a kajája. Másodszorra is megleckéztette a csjerti, aztán feladta. A többieknek vidáman működött a masina.

A második próbálkozása a nyomtatóval történt meg, de ott is lehet valamó apró gonosz manó, mert sehogy sem sikerült neki a nyomtatás. Szerintem lehet nem is a printdémon hanem a tintapatrongonosz volt a ludas a dologban.

A jövendöléssel már meg sem próbálkozott midenki hatalmas szerencséjére. De ahogy ismerem, ezt még később elő fogja venni, csak az elektromos háztartási gépek lázadását még fel kell dolgoznia mentálisan.

Jó, mondjuk az tény, hogy szegény ilyen antikupidómágnes, pedig egész jól összerakta a teremtő. Ám ismerjük a mondást, aki szerencsés a kártyában, az szerencsétlen a szerelemben. Nem értem miért nem elég neki a kártya, főleg ha tarot. Egy szellem támogatásával igazán beérhetné, miért kell neki az összes? Ráadásul én mindenképpen őt választanám az alomból.

A család többi tagját pedig a fűnyíródémon kísérti. Elég rakoncátlan a gépezet és előbb vágja fejbe kaviccsal a gyatraszőrűeket, minthogy lenyírná a füvet.

A wifi pogány istenéről már nem is beszéljünk. Mekkora hívő gyülekezete van az emberszabásúak között. El is neveztem rögtön majomzeusznak. Szerintem ezek is titkon tagjai a szektának. Jobb, ha nyitva tartom a szemem, bár engem teljesen biztosan nem tudnak beszervezni, mert a wifike nem ehető és szaga sincs.

Levontam a konklúziót, szellemek, démonok igenis léteznek, csak nem tudjuk már őket jól értelmezni. Például a fűnyíró helyett kellene kecskét venni, hátha a kecskedémon jószándékú és kedves teremtés, aki nem vág fejbe kaviccsal. Maximum megharap.

A végére már én is kezdtem picit megijedni és odaszaladtam a tálkámhoz, hátha a kolbász szelleme is létezik és esetleg nem jártam a kedvében. Csak száraz tápot találtam benne, de úgy voltam vele, hogy legalább a száraztáp démon létezik. A kolbász istenének meg valami áldozatot majd bemutatok, mondjuk a fekete macskát, hátha a jövőben kegyesebb lesz hozzám és többször meglátogat.

Ha tovább olvasnád magvas gondolataimat itt az előző írásom.